Cikk a 25 éve Nagykanizsán edzősködő Czulek Józsefről a Zalai hírlap 1961. szeptember 15-i számából:

Kanizsai ezüstlakodalom

Az idén van éppen huszonöt éve, hogy az úszómedence partján sétál — kezében síppal és stopperórával, oldalán a kicsinyek elmaradhatatlan csapatával Czulek József, a nagykanizsai Vasutas TE úszóedzője.

— Igen, éppen egy negyedszázada, hogy az úszók mellészegődtem — hajt fejet az„ezüstlakodalom” ünnepén a vállas férfi, s ahogy az elsuhant esztendők nyáridejére emlékezve, csendes szavakkal magába néz, úgy tűnik, mintha Nagykanizsa sporttörténetéből citálna egy-egy fejezetet.

Nem volt még fürdő a városban, amikor kisdiákként úszni kezdett. Az egykori Herkules  téglagyár bányájába jártak strandpolni a fiatalok, ahol talajvíz fakadt fel az agyag alól,s ahol öltözőnek minden tavasszal a bokrok zöldültek ki, zuhanyozónak pedig megtette a haragos ég is.

Aztán elkészült a városistrandfürdő is, s a még mindig csak serdülő Czulek Jóska elindult már versenyeken is. Egy forró vasárnapon vállára tette a kezét Berke doktor, a sportág akkori helyi vezetője:

— Beállítalak a vízilabda csapatba — mondta —, a szombathelyiek ellen... Annyi lesz a dolgod, hogy kiúszáskor elcsíped a labdát, utána lehorgonyzol az oldalvonal mellett, hogyne zavard az idősebbeket a játékban. A mérkőzés elveszett, de Czulek Jóska szíve mégis megtelt az úszás iránti rajongással.

Versenyzett később valamennyi úszásnemben, a vízilabdázók körében pedig ismerték szerte a Dunántúlon. Középcsatárt játszott. Edzőt a gyermekek iránti szeretet és a váratlanul támadt kényszer faragott belőle. A második világháborút megelőző években vezető nélkül maradt a kanizsai úszóélet, s a megoldást sürgető helyzet őt — a legidősebb versenyzőt — sodorta a szakosztály élére. A  megfakult emlékekből előtűnik egy mosolyogtató, halvány krétarajz.

— Beleesett egyszer az egyik kölyök a medencébe, s utána kellett ugranom, mert nem tudott úszni. Mikor már ott szepegett előttem a parton, verést ígértem neki, ha nem jön ki másnap is a strandra ... úszást tanulni. Eljött, s egy hónapmúlva már a szakosztály tagjaik özött tartották számon. Latin Ferinek hívták a legényt, egy perc körüli százas gyorsúszó lett belőle. Az ilyen, elismerést ébresztő sikerek, s az edzői munka csendesebb és apróbb örömei voltak az eredői annak, hogy Czulek József mindvégig hűséges katonája maradt a testedzésnek.

— Ha újra kezdhetném, akkor is vállalnám ezt az utat — vallja súlyos férfiszavakkal a kanizsai úszók „mestere’, pedig akik ismerik a vidéki hidegvizes uszodákat, azok tudják, hogy az edző számára nincs a medence rózsaszirommal körülhintve. Nem könnyű a Nagykanizsai Vasutas TE szakosztályánál sem a helyzet: alig nyolcezer forint áll rendelkezésre az ötvennél is több tagot számláló gárda versenyeztetésére, a szakosztály valamennyi gondját az edző nyakába varrták, s a támogatásáról megfeledkeznek, no meg a versenyzők gyámolítása, oktatása mellett a kiliánosokkal való foglalkozás és a kezdők úszástanítása is reá vár. Hinni sem könnyű, pedig amolyan konok akarattal írt valóság, hogy az edző az ajándékba kapott hulladékfából sajátkezűleg formázta-fúrta a pályaelválasztó kötelek úszókarikáit, csak hogy előírásos körülmények között rendezhessék meg a versenyeiket. S az ilyen viadalokon persze ismét az ő talpát égeti valamennyi szervezési feladat parazsa. Májustól szeptemberig naponta ott tölti az esti órákat a fürdőben. Ha szusszanásnyi időre a fűre keveredik, nyomban köréje ülnek a tanítványai, s a rögtönzött „szabadegyetemen” szóba kerül a spenótevéstől a fogmosásig, a Torriani-lemezektől a szárnyashajóig, minden, ami csak foglalkoztatja a fiatalokat. Czulek József meggyőződéssel vallja: a hidegvizes uszodák edzői előttminden más szempont fölé magasodik a nevelés követelménye. Jól látja, hogy az élversenyzők nem a három hónapos edzési lehetőségek tájain nőnek fel, de abban rendíthetetlenül hisz, hogy jellem és fizikaiadottságok tekintetében egész emberré lehet nevelni a fiatalokat Nagykanizsán éppen úgy, mint Egerben, Pécsett, vagy Szegeden. — A tél a legkomiszabb időszak számunkra — gyülekeziknéhány ránc az edző szeme körül —, mert nincs pénzünk tornaterem-bérletre, ritkán tudokaz úszókkal találkozni, s félő, hogy „szétfagy” a szakosztályilyenkor otthonukban keresemfel a fiatalokat, az iskolákban érdeklődöm a tanulmányi eredményeik iránt, s olykor megbeszélünk egy-egy kirándulást isvalamelyik fedettuszodás városba ... Az újabb élmények mannájával azután kiböjtöljük a következő nyarat. Ezek a nyarak mindig megrostálják kissé a szakosztályt. Egyesek megválnak a népes családtól, mások a felvételüket kérik, csak az edző állja a versenyfutást az idővel, ő maga kidőlt már a rajthoz készülődök sorából, de helyére állta fia, aki a 100 és 200 méteresmellúszásban 1:23,8 perces és 3:09,2 perces idejével a serdülőkorosztály kétszeres területi bajnoka. Czulek József több, mint 2000 fiatalt ismertetett meg eddig a kartempó és a lábütem rejtjeleivel, s nem halványuló érdeme, hogy Nagykanizsána mostoha adottságok dacára is seregnyi fiatal köt nyaranta ismeretséget, hosszútávú barátságot az úszósporttal. A szótlan-szerény ezüstlakodalom alkalmából Czulek József egyetlen kívánságot említ: a vízilabda csapatot szeretné megalakítani, de a játékhoz szükséges kapukra nem futja a költségvetésből. Nem elérhetetlen kívánságez, különösen, ha teljesítéséhez huszonöt esztendő önzetlen, fáradtságot nem ismerő munkájaaz ajánlólevél.

BÁNHIDI TIBOR